
Brand Camp 2009 - Csatlakozz rá a szakmára!
Az Extreme Rendezvényügynökség és a Traffic BTL Kommunikációs Ügynökség idén második alaklommal rendezi meg nyári, interaktív márkatáborát a Balaton partján. 2009-ben a következő 3 fő témakör köré szerveződnek az előadások, workshopok: Márka (márka image, márkaépítés), vállalatok egyre tudatosabb és erőteljesebb CSR tevékenysége illetve online vírus kommunikáció.
Azzal a céllal indult útjára tavaly a Brand Camp, hogy párbeszédet létesítsen a marketing, kommunikáció és reklám szakos hallgatók és a szakemberek között. Az idei tábor szervezését az motiválta, hogy elmélyítsük a tavaly kialakult kapcsolatot, és még több egyetemista illetve főiskolás hallgató bevonásával szélesebb körű szimbiózist alakítsunk ki a "brand guruk" és a jövő tehetséges fiataljai között.
Az Extreme Rendezvényügynökség és a Traffic BTL kiemelten fontosnak tartja a fiatalok támogatását, képzését, ezért hívta életre a Brand Camp-et, amely egyedülálló fórum a diákok számára életszerű, gyakorlati tapasztalatok, tudás megszerzésére illetve a szakmai közeg és a piac megismerésére. A résztvevők a három napos rendezvény alatt nem csak száraz elméleteken, hanem interaktív feladatokon, konkrét brief-eken és szituációs játékokon keresztül, aktívan szerezhetik meg a tudást. Lehetőségük nyílik tanulni a szakmában dolgozó profiktól, akik nemzetközi cégek marketing vezetőiként valós projekteken keresztül tudják bemutatni a szakmát, életszerű, megoldásra váró problémák felvetésével motiválni tudják arra a diákokat, hogy az elméletben megtanultak gyakorlatba átültetve alkalmazzák és továbbgondolják.
Emellett a 3 napos intenzív programsorozat remek alaklom a diákoknak a cégek mélyrehatóbb megismerésére és az álláslehetőségek felkutatására. Az interaktív forma a szakembereknek is remek lehetőséget nyújt a fiatal, tehetséges diákok képességeinek feltérképezésére, ezáltal a Brand Camp egyfajta informális állásbörzeként is működik.
A program keretében a diákok folyamatosan részt vehetnek olyan nagy márkák szakmai workshopjain, mint a Procter&Gamble, a British American Tobacco, a Bayer, a Coca-Cola vagy akár a Kozel illetve olyan elismert szakemberek előadásait hallgathatják meg, mint Sas István (reklámfilm rendező), Hrutka Róbert (reklámzene szerző), Peresztegi Zoltán (Google), Szalay Edina (Mercedes-Benz), Budaházy Szabolcs (Extreme Rendezvényügynökség), Koródi Zsuzsanna (Traffic BTL Kommunikációs Ügynökség), Kőszegi András (BrandTrend cégvezetője), Fazekas Ildikó (az ÖRT főtitkára).
A "My Brand Way" elnevezésű, állásbörzéhez is hasonlító program rész főként HR-rel kapcsolatos témákra fókuszál, így a diákok itt például stressz interjún vehetnek részt, személyiségtesztekkel mérhetik fel, hogy milyen jellegű munkákat tudnak leghatékonyabban végezni, beszélgethetnek a jelenlévő cégek HR menedzsereivel vagy akár pályaválasztási tanácsokat is kaphatnak.
Természetesen a kikapcsolódás is fontos szerepet kap, hiszen a Brand Beach & Bar szakmai bemutatókkal és vetélkedőkkel illetve esténként bulikkal várja a fiatalokat.
A www.brandcamp.hu oldalon lehet regisztrálni a táborra, melynek időpontja: 2009. július 2-4., a helyszín Balatonföldvár Riviéra Hotel. Ezen a weboldalon találhatnak érdekességeket, híreket az érdeklődők illetve folyamatosan újabb információkat a programról és az előadókról.
További információ:
Bajnógel Csaba
- Telefon: +36 1 248 3120
- Fax: +36 1 248 3121
- E-mail: info@brandcamp.hu