Karrier Iroda » Diplomás pályakövetési vizsgálat
Az Általános Vállalkozási Főiskolán az első diplomák átadására 2000. évben a Vállalkozásszervező szakon került sor.
Főiskola vezetését, valamint a Karrier Irodát is nagyon érdekli, hogy a már végzett hallgatóink hogyan tudják hasznosítani az itt szerzett elméleti és gyakorlati tapasztalatokat, mennyiben tudják kamatoztatni megszerzett tudásukat.
Kiemelten szeretnénk foglalkozni a végzett hallgatók pályakövetésével is.
A Karrier Iroda egy kérdőíves vizsgálat keretében megkeresett minden 2006-ig végzett hallgatóját, amely első lépése annak, hogy figyelemmel kísérhessük a nálunk végzett hallgatók életpályáját, sikereit.
Szeretnénk, hogy visszajelzéseik, javaslataik felhasználásával nagyobb hangsúlyt fektethessünk erősségeinkre, le tudjuk vonni a szükséges következtetéseket, és változtatni tudjunk azon, ami még piacképesebbé tudja tenni az itt megszerzett diplomát. Tekintettel arra, hogy a felmérés eredményeit álláskeresésük, pályaorientációjuk során a hallgatók is használhatják, visszajelzéseiket szeretnénk felhasználni a Karrier Iroda tanácsadó munkájában, hiszen a munkaerőpiacon ők rendelkeznek a számunkra leginkább hasznosítható tapasztalatokkal az elhelyezkedés, a pályakezdés tekintetében.
Bízunk benne, hogy végzett hallgatóink partnereink lesznek ebben a munkában.
Végzett hallgatóink az Öreg Diák Barátikör regisztrációs lapjának kitöltését követően online kitölthetik a diplomás pályakövetéses vizsgálat kérdőívét. A felmérés anonim, abban személyes adatok nem szerepelnek.
