Közösségi-civil szervező – szakügyintéző (felsőfokú szakképzés)
A felsőfokú szakképzés célja olyan közösségi és civil szakemberek képzése, akik felkészülten, elméleti tudással és gyakorlati tapasztalatokkal felvértezve, képesek a terület szervezési, ügyviteli feladatainak ellátására, ugyanakkor kezdeményezői, erjesztői, gazdagítói is a szervezetek tevékenységének. Egyre nyilvánvalóbb, hogy közösségi, civil munkásokra szükség van a nem kormányzati szektorban. Az itt tevékenykedő szervezetek programjaik megvalósítására felkészült közösségi civil munkásokat is igényelnek a vezetők és menedzserek mellett. A képzés célja a jelenleg e területeken dolgozók kompetenciáinak és állampolgári ismereteinek fejlesztése, a felmerülő szervezetfejlesztési igények kielégítése az ehhez szükséges elméleti és gyakorlati ismeretek átadásával.
A képzés tartalma:
• A hallgatók a képzés során elméleti és gyakorlati ismereteket szereznek az alábbi témakörökben:
• A non-profit szervezetek alapításával és működésével kapcsolatos szervezési feladatok jogszerű lebonyolítása.
• A globalizációval párhuzamos helyi kapcsolatrendszer, partnerségi együttműködés építése. A helyi társadalmi részvétel és a gazdaság lokalizációjának erősítése.
• A gazdálkodást érintő döntések előkészítése, megvalósítása és ellenőrzése.
• A non-profit szervezetek szervezeti-vezetési feladatainak elméleti és gyakorlati tudnivalói.
• A modern marketing és a public relations non-profit szervezetekre specifikált alkalmazása
• Hazai és nemzetközi projektek, pályázatok tervezése és lebonyolítása.
• Forrásteremtési technikák, azok alkalmazása.
• Az élethosszig tartó tanulás ás az ún. közösségi tanulás mintáinak begyakorlása.
• Képzések, tréningek szervezése.
• A szervezet munkatársai, önkéntesei, a közös munka koordinálása.
• Modern kommunikációs eszközök, csatornák és technikák alkalmazása.
• Ügyviteli feladatok a szervezetekben.
• Érdekérvényesítő és érdekképviseleti technikák, s azok alkalmazása.
Megszerzendő kompetenciák:
• A képzés során a hallgatók megismerik a civil társadalom és benne a non-profit szektor illetve a szociális gazdaság kialakulásának történetét, mai jelentőségét és szerepét.
• Képet kapnak a szektor nemzetközi és hazai fejlődési sajátosságairól.
• Gyakorlati ismereteket kapnak a civil szervezetek működéséről, annak segítéséről, s arról, hogyan lehet ehhez forrásokat feltárni, bevonni.
• Megismerik a hálózatszerű működés sajátosságait, a jelentősebb hazai és nemzetközi hálózatokat.
• A hallgatók képesek lesznek a civil társadalmat illető helyi fejlesztési folyamatokat kezdeményezni, azokhoz szakmai segítséget nyújtani, és részt venni a fejlesztéssel összefüggő tervezési, szervezési és értékelési folyamatokban.
• Az együttműködés – tréningszituációkban történő saját élményű megélése – során képessé válnak a közös helyi érdekek felismerésére, a partnerség szükségességének elismerésére, a célok megvalósítása érdekében a kompromisszum kész együttműködő magatartásra.
A 4 féléves képzés keretében – nappali tagozaton, közel kétezer órában – 30 tárgy modulrendszerben történő oktatására kerül sor. A képzés főbb tanulmányi területei: civil társadalom – civil non-profit szervezetek; közösség szervezés; a non-profit szervezetek menedzselése; projekttervezés és projektmenedzsment; közösségi tanulás és szervezése; az üzletvitellel kapcsolatos személyes és szervezeti kommunikációs feladatok magyar és idegen nyelven; számítástechnika. Az előzőeken túl a hallgatók az első tanév után 4 hét (120 óra) szakmai gyakorlaton vesznek részt. A felsőfokú szakképesítés (55 345 03 0000 00 00) megszerzésének további feltétele a szakmai (írásbeli, szóbeli, gyakorlati) vizsga sikeres letétele és a bírálattal elfogadott szakdolgozat megvédése – prezentációval. A szakképesítés megszerzését követően a közösségi-civil szakügyintéző – az akkori felvételi eljárás szabályai szerint – kérheti felvételét a főiskola alapképzési szakjainak valamelyikére. Sikeres felvételi esetében a felsőfokú szakképzésben megszerzett max. 60 kredit pont – a Tanulmányi- és Vizsgaszabályzat előírásainak megfelelően – beszámításra kerülhet.